A Kaláka együttes Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal ad közös koncertet november 27-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A két zenekar az elmúlt években többször lépett fel együtt, közös lemezt is készítettek az Egyesült Államokban. Együttes színpadi formációjukat olykor Rackalákának nevezik – szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott ajánlóban.
A Kaláka 1969-es megalakulása óta, több mint ötven éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. Ahogy azt Kányádi Sándor – akinek számos versét zenésítette meg a Kaláka – fogalmazott: „kimuzsikálva a Gutenberg óta könyvekbe száműzött versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot”.
Annyiféle zenei stílusban képes hiteles előadásra a Kaláka, ahányban a kiválasztott versek íródtak, miközben az együttesre jellemző megszólalásmód is érvényesül négy énekhangra, valamint klasszikus és népi hangszerek együttes játékára. A kétszeres Kossuth-díjas csapat (Becze Gábor – nagybőgő, gitár); Gryllus Dániel – furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató; Gryllus Vilmos – cselló, gitár, charango, koboz, doromb; Radványi Balázs – mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba) eddig harminc albumot készített, mintegy ezer dalt írt, és sok ezer koncertet adott.
Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák (korábban Rackajam) 2005-től játszik közösen fúziós zenét, amelyben fontos szerepet tölt be a magyar népzene és világzene. Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedű), Apáti Ádám (ének, basszusgitár, tangóharmonika), Bizják Gábor (ének, kürt), Jankó Miklós (ének, cajon) és Pintér Zsolt (ének, mandolin) akusztikus hangszereken adják elő a blues klasszikusokat és saját hangszerelésű dalaikat. Sokszor magyar költők verseit választják dalszövegül, hogy ezzel is népszerűsítsék a költők versbe szedett gondolatait, és a magyar irodalmat. Ferenczi György több mint negyedszázados eddigi pályafutására hatott a country, a blues, a funky, a hiphop és a rock ‘n’ roll is. Játéka több mint kétszázhetven lemezen hallható, ebből húszat ő maga jegyez.
Forrás: MTI / Fotó: kalaka.hu