Our Daily Moods címmel ad a Modern Art Orchestra (MAO) adventi koncertet a Várkert Bazár rendezvénytermében december 5-én. Az esten két énekes, Harcsa Veronika és Pocsai Kriszta is színpadra lép.
A hazai és nemzetközi dzsessz, illetve a kortárs zene színterén egyaránt ismert MAO mostani koncertjén népszerű és kevésbé ismert dalok szólalnak meg nagyzenekari hangszerelésben – közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint írták, az egyik közreműködő, Pocsai Kriszta a hazai énekesnők közül a leghitelesebben tudja tolmácsolni Ella Fitzgeraldot. A másik vendégfellépő, Harcsa Veronika hangja olyan darabokban egészül ki a Modern Art Orchestra hangszeres csapatának játékával, mint a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél Foundations című lemeze vagy egy kortárs megzenésítésben elhangzó Ady-vers.
A közlemény szerint a MAO tizenöt éves fennállása óta zenei műhelyként is működik, és akadémiai szintű zenészei közül többen foglalkoznak zeneszerzéssel. A főként kortárs repertoárral dolgozó együttes ezen az estén saját zenekari tagjainak válogatott darabjait is elhozza a közönségnek.
Fontos számukra, hogy a kortárs zenét felszabadítsák a sztereotipizált megítélés alól, megmutassák a hallgatóságnak a jelenleg alkotó komponisták befogadható és szerethető munkáit és a hazai hangszeres zene kimagasló minőségét – hangsúlyozzák a közleményben.
Forrás: MTI / Fotó: facebook.com/ModernArtOrchestra