A kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor Georg Büchner Leonce és Léna című műve alapján készült zenés színpadi játékával kezdi az újévet a Szegedi Nemzeti Színház – tájékoztatta a teátrum az MTI-t.
Barnák László főigazgató, a darab rendezője úgy fogalmazott, az intézmény olyan produkciók létrehozására törekszik, melyekkel csak Szegeden találkozhat a közönség, vagy innen indulnak útjukra.
Georg Büchner alapművét világszerte sok színház tűzte már műsorra, a szegedi feldolgozáshoz hasonló azonban még nem született. A készülő előadással elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani olyan, számukra fontos témákkal, mint a szerelem, az identitáskeresés és a generációs szakadék. Az alkotók zenében és szövegben megerősítették a karaktereket, a női figurák erőteljesebben vannak jelen a történetben.
A járvány félelmet, cinizmust hozott magával. Könnyedén, átgondolatlanul véleményezünk másokat, dobálózunk bántó gondolatokkal – ezt a falakkal elzárt, véleményező távolságtartást igyekszik feloldani a mű. Ráirányítja a figyelmet a bennünket körülvevő finomságokra, költőiségre – tudatta a rendező.
Az előadás zsigerileg próbál hatni a nézőre, ezt erősíti a szöveg és a zene mellett a látvány is. Varsányi Anna díszlete és jelmeze nem köti adott korhoz és térhez a történetet, így tágabb értelmezési lehetőséget biztosít. Megjelenik a cirkusz, a szórakozás világa, de amint kihunynak a fények, láthatóvá válik a csillogás mögötti, elrejteni kívánt, szürkébb, lepukkantabb valóság. Az elsődleges célcsoport, a fiatalok ízléséhez alkalmazkodva a népszerű fantasy sorozatok kissé elrajzolt karakterei is visszaköszönnek a látványvilágban.
Dinyés Dániel zenei vezető hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a korunkat meghatározó kérdésekre keressünk válaszokat, erre épül az előadás is, melyben összművészeti produkciót létrehozva az operatagozat mindhárom pillére – az operaénekesek, a tánckar és a kórus – részt vesz, színészekkel karöltve.
Závada Péter és Subicz Gábor a darabban Georg Büchner fiatalkori elképzeléseit fogalmazzák meg mai nyelven, mai zenével, középpontba állítva az ifjúkori lázadást és generációk közötti áthidalhatatlannak tűnő különbségeket, illetve magát a bátorság eszméjét, hiszen a fiatalság meghatározó kérdése, hogy meg tud-e hozni egy olyan döntést, amit az előző generáció nem mert – áll a közleményben.
Forrás: MTI / Fotó: www.szinhaz.szeged.hu